a címért köszönet ♫
Az
idő olyan, mint utazáskor a mellettünk elsuhanó fák. Nem látjuk őket
tisztán, szemünk csupán elmosódott foltokat mutat nekünk belőlük, mégis ott
vannak és jelzik, hogy haladunk az utunkon.
A
napok telnek ha számoljuk és hetekbe, hónapokba vagy akár évek csokrába
gyűjtjük őket és telnek akkor is, ha minden napot, minden órát úgy élünk meg,
mintha nem létezne tegnap és nem jönne el a holnap sem. Az idő mindenkinek
ott lebeg a feje felett akár számon tartja, akár nem, és ez az idő visszafele
pereg, mintha a gravitáció a visszájára fordulna és a homokórában a homokszemek
felfele szállnának. Amikor pedig a homokszemek elfogynak, az élet is véget ér
egy időre.
Haru nézte maga körül az órákat, amelyek különös módon tartották számon
az időt. Minden óra hat belső körrel rendelkezett, minden belső körhöz pedig
külön mutató tartozott. Így Haru mindig látta, hogy az embereknek pontosan mennyi
idejük van még hátra. De csak a jövőt láthatta. Hiába volt tele a
tornya órákkal, Haru soha nem tekinthetett bele a múltba, mert ahhoz vissza
kellett volna tekernie az időt. A jelenben ott volt, a jövőt láthatta, de a múlt
csakis az embereké maradt. Az emberek feladata volt az emlékek megőrzése, Haru
pedig mindent elfelejtett, ahogyan az idő is továbbhaladt.
Voltak órák melyek mutatói nem mozdultak többé. Mikor egy élet ideje
lejárt, a mutatók megpihentek. De az óra őrizte az emlékeket, melyeket egy
lélek magával vitt a túlvilágra is. Habár az emberek minden újjászületéskor tiszta,
egyenletesen járó órát kaptak, a lelkük nem felejtett. Ezért minden lélekhez
több óra tartozott, és ezeket Haru nem bánthatta. Ott lógtak, csigalépcsős
tornyának falait beborítva az elmúlt évszázadok életeinek emlékeit őrizve.
Haru pedig egy volt a Nagy Órával, ami a világ végtelen idejét számolta.
Azt a jövőt még Haru sem láthatta, a Nagy Óra csupán egy üres lapú toronyóra
volt, egyetlen mutatóval, amely újabb és újabb kört tett meg. Ha Haru kitekintett ezen óralapon, az ablakként mutatta meg neki a halandó világot. Olyankor
megszűnt körülötte az órák ketyegésének hangja és a világ zajai töltötték be
elméjét. Ha pedig egy adott óra számlapjára tekintett, azt az egy lelket
figyelhette, akihez tartozott a szerkezet.
Kíváncsian szemlélte az embereket, amint az idővel versenyt futva élték
az életüket és szánakozva pillantott néha azokra az órákra, melyek tulajdonosai
meggyorsították az idő múlását önmaguk számára. A siető órák lelkei mindig
hamarabb mentek el, mint amennyi idejük ténylegesen lett volna a földön.
A
járó órák a toronyban sorakoztak Haru körül, hogy láthassa a hozzájuk tartozó
életeket, az álló órák pedig a torony végtelen csigalépcsője mentén kaptak
helyet. Ahogyan most is.
Az álló órát a díszesen megmunkált fémkorlát mentén a falra akasztotta a
többi közé, majd visszasétált és várta, hogy kezében megjelenjen egy új darab,
amit a régi helyére tehet. Nem kellet sokáig várakoznia, hamarosan aranyszín
porból formált finom, kecses szerkezet jelent meg az ujjai között.
- Úgy tűnik, szép életed lesz. – suttogta
maga elé, majd ismét kitekintett a toronyból.
Minél tovább nézte, annál inkább úgy érezte, hogy elfárad az élettől - az
élettől, amelyet mások élnek, nem pedig ő. A rohanó autók, a siető emberek felgyorsult életükkel egyre jobban untatták őt. Körültekintett a toronyszobában
és egyesével kezdte szemügyre venni a különböző ütemben kattogó tárgyakat.
Hangjuk kissé megnyugtatta őt, így egyre részletesebben kezdte megfigyelni
őket. Voltak nagyobb méretű órák és kisebbek, voltak díszesek, egyszerűek vagy
kifejezetten csúnyák is. Egy óra kinézete mindig árulkodott a tulajdonos
lélekről, de Haru nem foglalkozott velük túlzottan, mert nem az ő dolga volt az
ítélkezés. Neki csupán őriznie kellett az idő folyását. Egészen addig, amíg nem
talált egyet, ami felkeltette az érdeklődését.
Az óra majdnem teljesen el volt rejtve a többi mögé, halvány csillogása
mégis felhívta magára a figyelmet. Haru finoman mozdította előre, hogy teljes
egészében megszemlélhesse. Finom díszítésű ezüst állóóra volt, karcsú lábakkal
és halvány, önmagukba visszahajló vésetekkel. Azonban a művészi mintázatot sok
helyen karcolások, vágások borították, mintha valaki szándékosan csúnyította
volna meg.
Haru tudta, hogy ezek a lélek sebei. Olyan sebek, melyek csak a
legerősebb lelkeknek jutnak, mert csak ők tudják elviselni a terhet. Kezével
simította végig a karcolásokat, mintha magát a lelket érintené a hegekkel
együtt, amiket szívesen begyógyított volna.
Eközben valahol a világban egy fiú úgy érezte, mintha a dal, amit
énekelt ezúttal megérintette volna őt. Mintha a sokat szenvedett, fáradt lelkét egy angyal simogatta volna szárnyaival.
Szia!
VálaszTörlésAzt hiszem, hogy én még nem jártam erre, de a mostani bejegyzésed a facebookon az órás képpel felkeltette a figyelmem (imádomazórákat *-*), így mindenképpen szerettem volna megtudni, hogy mibe nyerhetek itt bepillantást (annak ellenére is, hogy D.O nincs a legnagyobb kedvenceim között, és alapból nem szoktam OC-s történeteket olvasni, de egyszer ezt is el kell kezdeni :D).
Akkor először a design:
Kinézetre csodaszép, de komolyan. Engem rögtön lenyűgözött ez a szépia stílus, olyan régiessé tette ezt a blogot, mintha csak valami napló lenne. Ehhez hozzájárult a fejléc is, ami nagyon ötletes lett :) Tetszik, hogy sok helyen ilyen cirádásak a betűk, ez megadja a hangulatot, de jó, hogy a bejegyzéseket nem ilyenre csináltad, mert megnehezítette volna az olvasást. Ami engem kicsit zavart, az egyrészt az, hogy a fejléc nagyon nagy, eleinte nem vettem észre a csúszkát, így azt hittem, hogy a fejlécen kell valamire kattintani, hogy tovább jussak a történetekhez. A másik, ami szerintem kicsit zavaró, az a háttér, amin elég nagyok a kontrasztkülönbségek. Az írásod mögött lévő áttetsző fehér szövegdoboz egyértelműen javít a helyzeten, így mindenhol el lehet olvasni a betűket, azonban hosszabb olvasás esetén a háttér látszódása zavarhatja a szemet, így én inkább kijelöltem a szöveget, hogy könnyebben el tudjam olvasni.
Ami még furcsa, hogy a fejlécen egyáltalán nem szerepel sem Haru, sem pedig Kyungsoo (gondolom azért, mert egy másik történethez csináltad). Ez mondjuk nem kifejezetten baj, csak kicsit furcsa, hogy Jongin, Luhan és a többiek vannak a fejlécen, ehhez képest ők talán bele sem fognak kerülni ebbe a történetbe, de ha igen, akkor sem lesznek főszereplők.
Mindenképpen jó pont, hogy nincs háttérzene az oldalon, mert bár mostanság ez nagyon elterjedt, de engem kifejezetten zavar, ha rálépek egy oldalra és az megszólal (általában halálra rémisztve ezzel), és még plusz egy kattintást is igényel, amíg kikapcsolom. Persze egy kattintás nem tűnik soknak, de amikor minden egyes új bejegyzés megnyitásánál végig kell csinálnom, akkor zavaró ><
Akkor most a prológusról:
Az első mondat nagyon tetszett, megfelelően nyitottad a történetet. Olyan volt az egész, mint egy idézet, mellesleg én imádom az ilyen elvont összehasonlító dolgokat, amikor két dolognak (idő és elsuhanó fák) látszólag semmi köze nincs egymáshoz, de valójában mégis lehet párhuzamot vonni közöttük, csak ezt meg kell találni ;) Állítólag egy regény első mondatát megírni külön művészet, és gratulálok, szerintem nagyon ügyesen vetted ezt az akadályt!
És ezek után nagyon aggódtam, hogy vajon tudod-e hozni ezt a színvonalat a folytatásban? És tudtad! :) Tetszik, hogy vannak részek, amik először érthetetlennek tűnnek, de ha tovább olvas az ember, akkor érthetővé válnak.
A téma nekem iszonyatosan adja *-* Ez az órás megoldás, illetve az, hogy Haru belepillanthat a világba, és egy-egy lélek életébe. Na basszus, zseniálisan ötletes, komolyan! :D És az is lenyűgözött, hogy egy óra kinézete árulkodik a lélekről is. A prológus az elejétől a végéig lehengerlő volt számomra, úgy éreztem magam, mintha a Mirrormask egyik jelenetében találtam volna. A Mirrormask amúgy egy állítólag nagyon rossz film, ami olyan elvont és beteg, hogy szerintem rajtam kívül mindenki utálja, de mindegy :D Ez az a jelenet, ha esetleg érdekel: https://www.youtube.com/watch?v=re-6eOhrejE
Folytatás (egy kommentben nem engedte elküldeni xDDD):
TörlésA végén teljesen kirázott a hideg :D Ahh, nagyon jó lett, komolyan! Ez az alapsztori, ez a steampunk hangulat (vagy lehet csak én képzelem annak, nem tudom), az órák (*-*) és a témához illő fogalmazás teljesen magával ragadott. Egyedül talán az zavart, hogy Kyungsoo óráját (gondolom az övé lesz) nem igazán tudom elképzelni, mondjuk lehet, hogy én vagyok hülye (és fáradt), de az ezüst állóóra kecses lábakkal és önmagukba visszahajló vésetekkel kicsit bonyolultak nekem, mert eddig még csak ilyen masszív, fából készült álló órákat láttam emlékeim szerint. Mondjuk ez csak apróság, de én nagyon vizuális alkat vagyok, szóval szeretek mindent jól elképzelni :D
Amúgy jól sejtem, hogy nem a fiatalabb korosztály tagjai közé tartozol, hanem inkább 20 éves körül, vagy afölött vagy? ;)
Viszont egy ilyen bonyolultabb, nehezen értelmezhető prológus esetén számítanod kell arra, hogy nem biztos, hogy fel tudod kelteni a fiatalabb korosztály érdeklődését (ami talán nem is baj, csak mondom :D). Egy-két vesszőhibád feltűnt, de nem jelentősek, mellesleg én legyek az utolsó, aki emiatt "kioktat", mert én se mindig érzek rá a vesszőkre :D És szerintem tudod, de azért megemlítem, hogy nagyon feladtad magadnak a leckét, elég nehéz lehet kitalálni, hogy hogyan fog kapcsolatba lépni egymással Kyungsoo és Haru. Találkozni fognak egyáltalán vagy csak az óra segítségével kommunikálnak majd? És még ha erre a kérdésre meg is kapnám most a választ, az is rengeteg egyéb kérdést vetne fel, szóval tényleg nem lesz egyszerű mindezekre választ adnod, de sok sikert! ;) Engem sikerült berángatnod a világodba és remélem, hogy mást is sikerülni fog! :)
Köszönöm, hogy olvashattam!
Bomi ^^
Húha, ez a leghosszabb komment, amit valaha is kaptam úgyhogy ezt külön köszönöm neked :) És most megpróbálok tőlem telhetően mindenre válaszolni - lehetőleg spoilerek nélkül :)
TörlésSzóval a design:
A szépia a mindenem (gondolom nem volt nehéz rájönni) >.< tehát ezért kapta ezt a színvilágot, illetve örülök, hogy ezt írtad le elsőként, mert tényleg azt a hatást akartam elérni, mintha egy régi naplót olvasna az ember.
Nos ami az apró hibákat illeti, próbálom finomítani a dolgokat, egyelőre a blogger útvesztőiben barangolva.... a keresem még a TÖKÉLETES hátteret, de ha ez tényleg zavaró az olvasó szemének, megpróbálok most rögtönözni valami megoldást.
A fejlécből van egy vágott változatom, de az nekem olyan üresnek tűnt, ezért cseréltem le. (Egyébként köszönet érte a Húgomnak, ugyanis és analfabéta a Photoshop-hoz).
Ami pedig a rajta lévő személyeket illeti... ha lapozgattál a blogon, láthattad, hogy több OS van fent, ezek szereplői a többiek (kivéve L.Joe-t, ugy döntöttem, hogy az ő története egy külön blogot fog kapni) szóval ezért nem szerepel rajta sem Haru, sem Kyungsoo, mivel ez egy új történet. Szeretném frissíteni, de ahogy fentebb írtam meg kell várnom Hugomat, hogy beleférjek az időbeosztásába :)
A háttérzenét pedig nem tartottam praktikusnak ugyanis mindegyik történetem más hangulatú, és a legtöbbnek megvan a maga zenéje amikre írom őket, azt így inkább mindig feltüntetem aktuálisan :)
És most a prológus ^^
Az első mondat, ami neked tetszett, igazából nagyon adta magát, mert vonaton utaztam hazafelé amikor írtam ezt a bevezetőt :) szeretem amikor úgy tudok elkezdeni egy történetet, hogy van bevezetése, és egy általános megállapításból le tudom szűkíteni a mondandómat :) Nagy elismerés, hogy jól sikerült ezt megoldanom.
AZTA ez a jelenet tényleg hasonlít >.< még tetszett is, de lehet, hogy nem tudnék végig nézni egy ilyen hangulatú filmet :D a téma nem is tudom hogyan jutott pontosan eszembe, talán egy régi írásom ihlette, aminek egy darabja majd helyet kap ebben is.
Kyungsoo óráját pedig... eskü próbáltam hasonlót keresni, mivel a google a barátunk, de ő sem talál meg mindent >.< szóóóval nem találtam olyat ami tényleg hasonlított volna, de ha szeretnéd akkor nézd meg ezeket. Alapvetően valami ilyesmit képzeltem el : http://www.retrique.com/photographs/var/albums/Clocks/Antique%20Splendex%20Wind%20Up%20Mantel%20Clock,%20Cast%20Metal%20-%20Silver%20Plate%20on%20Brass%20-%20Foreign%20Made,%20Possibly%20From%20Germany,%20C1930's%20(Art%20Nouveau%20in%20Style)%20(a).jpg?m=1368827736
ilyen mintával: i.ebayimg.com/00/s/MTIxM1gxMDAw/$(KGrHqVHJEQFC1ZD03N7BQ3wjqpcJQ~~60_35.JPG
ééééééés IGEN! :D 22 éves vagyok, és igen, tudom, hogy igazad van, de nem célom, hogy mindenkinek tetszenek az alkotásaim, akik értik és szeretik az ilyeneket, azok remélem megtalálják :)
És végszóként: a lecke azon része, amelyre rákérdeztél, az ki van találva. :D Viszont ami most számomra ijesztő egy kicsit az az, hogy ha ennyire jól sikerült a prológus, hogyan fogom ezt a szintet hozni a többi résznél??? Nem akarok csalódást okozni, és most ezen kattog az agyam, hogy mi lesz, ha a folytatás már nem fog tetszeni????? jaaaj én meg a maximalizmusom >.<
Nos, nem tudom eléggé meghálálni azt hogy olvastad, és hogy ilyen hosszú kommentet írtál nekem :)
A továbbiakban is legalább ilyen jól igyekszem majd megírni a folytatást, azt pedig biztosan meg tudom mondani, hogy a merengős, melankolikus hangulat megmarad majd végig.
(a vesszőkkel pedig tényleg bajban vagyok, bocsánat érte >.<)
Jajj te, miattam nem kell lecserélni a hátteret, olvasható amúgy, csak szerintem ha olyan háttér előtt van az írás, amiben nagyok a kontrasztkülönbségek, akkor hamarabb elfárad a szem. Engem annyira nem érint a dolog, de például egy szemüveges vagy rosszabb látású embernek alapból hamarabb fárad a szeme :) Amúgy tök jó, hogy a húgod segít neked ^^ Az én nővérem azt se tudja, hogy írok, de mondjuk szerencsére én imádok photoshoppolni, szóval nincs is rá szükség :D
TörlésA probléma az, hogy a legtöbb embert totálisan nem érdekli, hogy melyik történetének milyen a hangulata, beteszi a kedvenc zenéjét, és azt hiszi, hogy mindenki azt akarja hallgatni olvasás mellé :D Na jó, nem károgok tovább, csak nagyon irritál >< Legtöbbször meghallgatom a számot, amit ajánlanak mellé, főleg, ha esetleg még köze is van a ficihez, csak ne induljon el magától, mert akkor tuti, hogy kikapcsolom :D
És köszönöm az órás képeket, bár a másodikat nem nyitja meg, de így már sokkal-sokkal könnyebb elképzelnem - természetesen kicsit átalakítva a saját ízlésem szerint ;)
Amúgy én is 22 éves vagyok, és rettenetesen örülök, hogy találni lehet még olyan írókat, akik komolyabb, bonyolultabb és valódi mondanivalóval rendelkező ficiket gyártanak - sajnos kevés van, mert a legtöbb embert nem ezek érdeklik :D Az egyik kedvenc írónőmet a 18 év alattiak 99%-a szerintem nem is tudná értelmezni, nekem is háromszor kell elolvasnom minden egyes írását, mire végre átjön az egész :D
És főként azért írtam választ a válaszra (pedig nem szokásom, bár mindig elolvasom :3), hogy megnyugtassalak, hogy egész biztos vagyok benne, hogy hozni fogod a szintet. Engem már az írásstílusod és a fogalmazásod teljesen magával ragadott, tuti, hogy nem fogsz csalódást okozni. Nem lehet ilyen könnyen szabadulni tőlem ;) <3
Hát ha értelmes a válasz akkor nekem (talán nem túl jó) szokásom válaszolni a válaszra >.< és íróként pláne, mert nekem is rosszul esik mikor nem válaszol valaki a kommentemre ^^
TörlésNos, az ideiglenes megoldás megszületett, és hát ikvashatóbb a bejegyzés, vistont így nem látszik a könyv a háttérben, szóval oda keresnem kell egy jobb képet :) ilyen ez a blogger.
Az órás képeket nagyon szívesen, a jövőben igyekszem minél jobban illusztrálni a dokgokat :)
És igen megint igazad van, nehéz olyan írókat találni akik mondanivalóval alkotnak ficiket, es most szárnyalok amiért ugy érzehetem hogy én is közéjük tartozom (nem titkolt célom volt egyébként >.<)
A nyugtatást pedig köszönöm, jól esik, hogy így gondolod ès ígérem hogy a stílusom nem fog változni ^^ (eszem ágában sem volt megszabadulni tőled ;) )
Ui.: most èn nyugtatlak meg téged - NEM lesz automata zenegèp a blogon :D
(Az elirásokért bocsánat, nem barátom a telefonom billentyüzete)
Törlés