Amo (Daehyun)

   ajánlott (és ihlető) zene

Szokatlanul csendes körülöttem minden. Ülök a fotelban és csak a régi filmvetítő jellegzetes, kattogó hangja töri meg a némaság sűrű szövetét. Ahogy forog a filmszalag, a videó pereg a szemem előtt, megannyi fájdalmasan szép emléket idézve bennem. Szemeid csillogása, mosolyod, könnyeid mind régi, megfakult képekként kísértenek.

   Majd elfogy a videoszalag, éppúgy, ahogyan az emlékeink is elfogynak egyszer. Leáll a film, kattan a gép és a kép elsötétül. Nem marad más, csak az üres vászon és én, a fejemben tovább pergő jelenetekkel, s hiányoddal, amit nem tudok kitölteni.

   Aztán lassan felkelek a fotelből és elkezdem az utánad maradt apró nyomokat kitörölni az életemből. Elmosom a borospoharat, amely peremén rúzsod nyomot hagyott és úgy érzem, mintha ezzel lemosnám ajkaid érintéseit is az enyémről.

   Lassan sétálok át a hálószobába, ahol ruháid még mindig az ágyam szélén hevernek, finom parfümöd illata pedig még nem szállt tova teljesen. Érezhetem azt minden alkalommal, amikor egy újabb darabot emelek fel, és behajtom őket a szekrénybe. Fésűd az éjjeli szekrény fiókjába helyezem a nyitott könyv mellé, melyet együtt olvastunk, ezzel egy újabb emléket száműzve.

   Megérinteni az itt hagyott tárgyakat olyan, mintha téged érintenélek, eszembe juttatják apró mozdulataid, rezdüléseid. Az ágyra pillantok és felrémlik előttem arcod az esti félhomályban, látom a vágytól ködös tekinteted. Szinte érzem, ahogy máskor oly gyengéden cirógató körmeid bőrömbe vájnak az élvezettől és hallom, ahogyan a nevem suttogod, de csak egészen halkan, mert soha nem engednéd, hogy más is meghallja.

   Feldereng a reggeli fényben álomtól kísért nyugodt mosolyod és a mozdulat, amellyel ébredés után végigsimítasz selymes hajadon. Reggeli suttogásod kúszik utánam, míg átmegyek a nappaliba és körbetekintek.

   Az ablaknál álló zongorához sétálva a fedelet finom mozdulattal zárom le, mintha egy dal végére írnám le a záróvonalakat. Hiába volt csendes és selymes a záróakkord, ha a lelkem mélyén kísért az érzés, hogy véget ért és nem hallhatom többet.

   A zongorát magam mögött hagyva helyére igazítom a kanapén a párnákat, amiket olyankor öleltél, ha nem voltam melletted. Kedvenc lemezed kiveszem a bakelitlejátszóból és elcsomagolom a tömérdek többi közé, a lehető legmélyebbre, mert ennyivel kevesebb tárgy marad, ami rád emlékeztet.

   Az előszobából még visszafordulok és végigtekintek a rendezett, ámde üresnek, élettelennek tűnő lakáson. Szemem előtt szellemként suhan el alakod, megjelensz a konyhában vacsorát készítve, lehuppansz a kedvenc foteledbe, egy törölközőt magad köré csavarva lépsz ki a gőztől homályos fürdőből és lazán húzod el a függönyt a nagy teraszajtó előtt, hogy a napfény átjárja a szobát.  Ott látlak minden sarokban, minden egyes szögletben, mégsem vagy már sehol sem.

   Fejemet lehajtva lépek ki az ajtón a vakító napsütésbe. Előveszem a kulcsot és hallom a zár kattanását egyszer… kétszer. Végül elindulok.

Magam előtt látlak, amint elsétálsz és az emlékeinkkel ugyanazt teszem, amit te tettél velem.

Elhagyom őket.

Hátrahagyom őket és úgy teszek, mintha a szívemen lévő sebek is ugyanolyanok lennének, mint körmeid nyoma a hátamon.

Úgy teszek, mintha nem fájna.

Úgy teszek, mintha azok is eltűnnének nyomtalanul…

Épp úgy, ahogyan Te.

„Szeretem a parfümöd, szeretem az illatod,

Szeretlek Téged mikor csókolsz és akkor is, mikor távol vagy tőlem…

Szeretlek a szerelemért, amit nekem adtál,

Szeretlek és büszke vagyok rá, hogy törődhettem veled…

Szeretem, amit kérsz és azt, amit cserébe adsz,

Szeretem a törődésed és azt is, amikor megsértesz,

Szeretlek a pillanatokban és az örökkévalóságban,

Szeretem a mennyországot, amit Te jelentesz és a poklot is, ami Te vagy.”

                  Axel Fernando – Amo (lyrics)